Rólunk

A Hogan féle teljesítményt mérő eszköz több mint 30 éve segíti ügyfeleit a megfelelő munkaerő kiválasztásában, tehetségek fejlesztésében, vezetői potenciálok felismerésében; ezáltal csökkentve kiadásaikat, valamint növelve üzleti eredményességüket.

Az Assessment Systems, a Hogan első európai partnere Csehországban jött létre 2001-ben, mely azóta is folyamatosan bővülő, elégedett ügyfélkörének köszönhetően a HR szakma meghatározó szereplője. Ma már állandó irodák vannak Csehországon kívül Szlovákiában, valamint Lengyelországban, Oroszországban, Romániában, Bulgáriában és Ukrajnában. Ezen kívül sikeres nemzetközi projektek valósultak meg Európa valamint Ázsia más országaiban is.

PSZ_2487

Az Assesment Systems Hungary azért jött létre, hogy a Hogan féle teljesítményt mérő eszközöket bevezesse a magyar piacra. Munkatársaink nemzetközi Hogan standard vizsgával rendelkező szakértők, akik elkötelezettek az iránt, hogy hatékonyabbá tegyék ügyfeleik számára a kiválasztást, a munkatársak fejlesztését, valamint segítsék őket felelős üzleti döntéseik meghozatalában, csökkentve ezzel a humán erőforrással kapcsolatos kiadásaikat mind rövid-, mind hosszú távon.

További információkat a menedzsmentről itt olvashat.

Az Assessment Systems Hungary Kft. (ASH) célja a Hogan viselkedést előrejelző és teljesítményt mérő eszközök szervezeti bevezetése Magyarországon.